Havi egy bejegyzés, ehhez akkor tartom magam :)

Az elmúlt hónap elég eseménydúsan telt. Néhány kudarc és csalódás után az élet kellőképpen kárpótol.

Az utolsó bejegyzésem után nem sokkal végre sikerült munkát találnom. Pincérnő lettem. Ez csak azért meglepő, mert tapasztalat nélkül szinte sehova nem veszik fel az embert… szinte… sikerült megtalálnom a kivételt :) így most az Old cityben (történelmi városrész, ami teli van turistákkal) dolgozom egy étteremszerűségben, szóval egy bár, és az emeleten meg a teraszon (meg a pultnál is) lehet enni, inni. A kaják többnyire tipikus bár ételek, szendvicsek, sültkrumpli, néhány saláta és leves. Azt hiszem mindenki el tudja képzelni milyen pincérkedni… a munkám nem túl bonyolult, rendelést felvenni, ételeket italokat kivinni, kedvesen mosolyogni :) Ráadásul megismertem a titkot, hogy miként kell egykézen két tányért vinni, nem is nehéz. Most az egy kézben három poharat gyakorolom, ezt már nem elég elvileg tudni :)

A beosztásom sokkal normálisabb mint a szivarboltban volt, heti 4-5 napot dolgozom, hol “reggel” (délelőtt 10től 5ig) hol meg este (5től hajnal 1-2ig), mondjuk ez is minden héten változik, de kevesebb munkanappal több pénzt termelek. Bár ez utóbbi a borravalón múlik, az órabérem csak töredéke annak ami a jattból összejön. Viszont pont ezért lutri az egész és kicsit kiszámíthatatlan az ember havi jövedelme. Ugyanakkor meg igazságos: sok munka=sok pénz, nincs munka=nincs pénz (de legalább nem kell “fantom dolgozni”, ha senki nincs akkor akár olvashat is az ember)
A pincérek mind velem egyidős lányok, rajtam kívül van még két orosz lány (csak ideiglenesen), de a többiek mind - mondhatni tipikus - amerikaiak. Mindegyiküknek meg van a maga különös élettörténete. Többségük kedves és szimpatikus.
Munkáról most hirtelen ennyit, én nagyon élvezem, majd igyekszem szemezgetni a legkedvesebb/érdekesebb/viccesebb történtetekből.

Az angolom valószínűleg fejlődhetett, mert egyre kevesebben kérdezik meg hova valósi vagyok. Nem mintha teljesen eltűnt volna az akcentusom, csak azt hiszem annyit javult a kiejtésem, hogy azt gondolják régóta vagyok itt (évek) és bántó lenne megkérdezni. Amikor elkezdtem pincérkedni szinte mindenki kérdezte, mostmár csak kevesen, és ők is csak nagyon udvariasan. A külföldieknek meg fel sem tűnik, de persze nekik meg mindig elmondom, jót tesz a borravalómnak, főleg ha a némettel németül beszélek, a franciával meg franciául :) Most épp a spanyollal kezdtem el foglalkozni. Ebben segítségemre van egy online nyelvlecke, meg egy spanyolkönyv, egz tündéri spanzol mese ami 4 éveseknek szól (Pocoyo!) és egy kedves magyar ismerős aki többek között Dél-Amerikában is élt néhány évet.
Sikerült megismerkednem néhány helyi magyar fiatallal (hála a facebooknak). Félre az összes sztereotípiával! Nem minden amerikai magyart kell messziről elkerülni! Nagyon kellemes társaság, csupa kedves aranyos emberrel (nem csak azért írok szépeket, mert hátha olvassák, hanem mert tényleg :)) Szóval egyre inkább nyitok a világ fele.
Múltkor még koncertre is eljutottam egyik munkatársammal. ‘80-as évek rock yenének volt titulálva… 4 együttes, abból 3 ráadásul egész jó, hátha valakit érdekelne:
http://www.myspace.com/dreamaffair
http://www.myspace.com/bloodrhythm
http://www.thechameleons.com/  (róluk kiderült hogy egész ismertek voltak régen, vagyis az énekes)
Mindezt utcán ücsörgéssel és iszogatással kezdtük egy hosszú munkanap után, majd a kissé buta biztiőrnek köszönhetően ingyen jutottunk be. Nem kellett okoskodni, csak azt mondani hogy nem a koncertre jöttél…
Emellett sikerült több olyan hellyel is megismerkednem ami megfizethető (nem csak akkor amikor akció van), eddig el sem tudtam képzelni hogy ilyen is van :)

Különleges esemény, hogy néhány napja van egy harmadik lakónk, Tessa cica. Miután egy jövendőbeli kisemberke miatt nem maradhatott előző helyén, hozzánk költözött (najó, költöztették), vagyis Attila befogadta, én meg rábólintottam, visszautasíthatatlan ajánlat :) (tudtam hogy előbb utóbbi lesz valami kedves lény nálunk, bár nem hittem volna hogy ilyen hamar) Kedves, aranyos, cica, egy hátránya van, hogy szőrös, tehát a fekete ruha (ami nálam a munka miatt mindennapos lett) meg a macska nem jó párosítás, így próbálom szobámba nem beengedni, és munkaruhában nem bemenni a lakás többi részébe :)

Végül a biciklimet is sikerült megjavítattnom. Egyik este munka után indultam haza és leesett a láncom. A mellettünk lévő hely tulajdonosa megszerelte nekem, de a váltóm nem működött (a fékről nem is beszélve). így nem volt mit tenni irány a szerelő. Kicsit aggódtam, hogy napokig nem lesz biciklim, de kb 5 perc alatt megcsinálták. Azután az összeg miatt aggódtam, de ingyen volt, el se hiszem hogy ilyen kedves aranyos emberekkel van teli a város :)

Szerencseszériám remélem nem szakad meg, a Sorsnak még rendbe kell tennie ezt azt körülöttem. Nem vagyok a panaszkodós fajta, de a lényeg hogy van rosszabb egy állás elvesztésénél, nagyot huppantam, de most épp feltápászkodom és tovalépek, tessék drukkolni!

Kedves Köz!

Elnézést hogy így eltűntem (megint). Most mondhatnám hogy semmi időm nem volt írni, de ez így nem teljesen lenne igaz. Mondjuk úgy, hogy kevéske szabadidőmben inkább haszontalanabb dolgokat műveltem. Most is épp álmos szemekkel írok, de hát megígértem, és 3 nap az három nap :)

Az elmúlt egy hónap legfontosabb eseménye hogy kirúgtak. A mai napig nem igazán tudom hogy miért. Ráadásul nem is a főnök tette midnezt, hanem a Télapó hasonmás (akiről azóta megtudtam hogy reggelente Istennel beszélget…). A beszélgetés elég rövidke volt. Az érvek között pl olyanok szerepeltek, hogy folyton panaszkodom (egyetlen egyszer beszéltem a főnökkel ottlétem alatt, akkor is ő kérdezett), nem vagyok eléggé barátkozós a vevőkkel (azóta az egyikkel számot cseréltem hogy hátha talál nekem valami munkát) és nem mosolygok eleget. Ja, és az is hibaként volt felsorolva, hogy folyton azt kérdeztem hogy “miért?”, ez miért így van az meg miért úgy, mindössze csak igyekeztem megérteni az engem körülvevő rendszert (ha volt…), no ez az egy valóban így történt, bár még mindig nem tudom ez “miért” gond. No viszont ami a legrosszabbul esett, hogy a munkatársaimmal is beszéltek, és ők nem igazán jönnek ki velem. Másnap ettől függetlenül mentünk együtt inni… és lássatok csodát, kiderült hogy a 4-ből 3-mal nem is beszéltek, sőőőőt, ők nem is értik miért rúgtak ki… Az az egy, az az egy tett nekem keresztbe valószínűleg, a vidéki boltban lévő pasas, aki velem mindig oly kedves volt, csak hát ezek szerint zavaró tényező voltam az ő kis territóriumában… Sebaj. Miután a Télapó ily kedvesen arcomba hazudott nem is bánom hogy elkerültem onnan. Bár valóban szerettem ott dolgozni. így hát túlestem életem első nagyobb munkahelyi kudarcán… Tegye fel a kezét aki tökéletes! (úgyse látom :))

A fentiek következtében újra nekieshettem a munkakeresésnek. Este otthon gép előtt, napközben a várost járva. Eléggé kilátástalan. Olyannyira, hogy ma a Green Peacehez mentem interjúra… a feladat nem más mint utcán leszólítgatva embereket toborozni.
Amúgy eleinte az ember lelkes, néha még visszajelzés is jön. Elkerültem egy állásinterjúra is. Direct marketing… Interjú után behívtak egy próbanapra. Tudtam hogy nem nekem való az ilyen munka, de gondoltam adok magamnak egy esélyt. A próbanap abból állt, hogy eltöltöttem egy teljes munkanapot az egyik alkalmazottal. A munkarésze annyi volt, hogy valahol vidéken (kocsival egy óra a várostól) minden helyre bekopogsz ami nem lakóház, tehát minden bolt, iroda, templom, étterem, üzem, stb… potenciális ügyfél. A szolgáltatás meg amit most épp el kellett adni az egy új áramszolgáltató… Igen, ez nem nekem való, képtelen vagyok hivatlanul akárhova beállítani és rásózni valamit amit nem is akar.
Viszont, egy hatalmas előnye volt az egésznek, körbenézhettem vidéken. Ráadásul minden teli volt amishokkal. Hangulatos volt végre dimbesdombos tájakat látni, bárányfelhőket, kukoricaföldeket, teheneket, lovakat… Jól esett végre elhagyni a lapos szürke várost. Philadelphia nagyon lapos, négyzethálós úthálózattal… Ha sokáig csak ezt látja az ember, az nem igen jó, mondhatni depresszív… Jólesett ez a kis falusi turizmus. És mókás amikor a fogorvos parkolójában a modern kocsik közt ott áll az amishok lovaskocsija :) Sajnos nem volt nálam fényképezőgép, de majd bepótolom.
A lényeg hogy felvettek volna, de két ok volt ami miatt inkább nemet mondtam: direct marketing és teljesítmény bér. És ha elvállalom akkor nincs időm mást keresni.
A hosszas keresgélésnek köszönhetően már egészen jól kiszűröm a kamu hirdetéseket, sőőőőt, az íráskészségem is fejlődött :)
És végre célt értem. Egyrészt Green Peace, ahonnan pénteken kapok visszajelzést.
Másrészt csütörtökön megyek egy bárba, próbanap vagy mi. Remélem összejön, tessék drukkolni! :)

Amúgy érdekes a Világmindenség egyensúlya, mert pont aznap érkezett meg a laptopom (köszi szüleimnek) amikor kirúgtak. Ez a bejegyzés már azon készül, csudaklassssssz :) És még valami ami csudaklassz, Alica, a biciklim. Közel 50 éves és esőben nem fog a fék. De szeretem. Imádom. Azóta mindenhova biciklizem, kitágult a város :)
Alicanak köszönhetően megtaláltam a helyi Millenáris parkot, ahol hétvégente piac van és nem mellesleg, lehetett foci VB-t nézni. Egyik nap még egy koncertbe is belebotlottam. Amúgy mindenféle sportot, vagy épp filmeket vetítenek. Hóvégén meg színház lesz, Moliere. Most meg épp közös kidobós vagy capture the flag van szervezés alatt.

Az elmúlt pár hétben sikerült sok érdekes, meglepő és/vagy “tipikus amerikai” dologba belebotlanom.

Gondolom mindenki hallott a balesetről, ami itt történt a magyar csoporttal. A facebookon kaptam egy emailt egy helyi újságírótól hogy tudnék-e nekik segíteni, mert senki nem mond semmit. A segítség két dologból állt, egyrészt beszámoltam nekik az otthoni hírekről, másrészt meg lebonyolítottam egy magyarországi hívást. De állítólag már ezzel sokat segítettem. Érdekes volt mindenesetre ebbe egy kicsit belekerülni. Az amerikai sajtó facebookról gyűj infót és segítséget…

De visszatérve a meglepő dolgokra: Meglepetés No. 1: itt vannak olyan bogarak amiknek világít a fenek… nem szentjános bogár, nem fénytvisszaver, hanem világít. Épp egy parkban üldögéltem sötétedéskor, amikor először azt hittem rosszul látok. Aztán kiderült hogy nem a szememmel van baj… Mindenfelé a föld fölött pár centivel, erősen felvillanó, szép zöld, világító pöttyök jelentek meg. Hihetetlen. Csodálatos.

Meglepetés No. 2: Másik érdekes élmény, hogy itt is vannak punkok, akik magukat inkább hippinek vallják. Akárcsak otthon: néha utazgatnak, kutyájuk van, néha kukáznak, néha tarhálnak, szívnak, isznak. Egy alapvető különbséget találtam: bendzsó.

“Tipikus amerika” No. 1: egyik nap sétáltam haza, és az utcán elhaladt mellettem egy alak. Nagyon magas volt és testes. Fekete nadrág, piros zakó, kesztű és kalap. Arcán pedig fekete maszk. Határozott léptek. Késő este az utcán, Amerikában… sok minden megfordult a fejemben… Majd lendületesen bement a közeli hotelbe… Bizarr volt, nagyon…
Másnap amikor a városba mentem egy zombi jött velem szembe… És mögötte pár méterrel a megfejtés: Star Treck!!! Valaki hajóskapitánynak öltözött, azt az egyet sikerült felismernem, és így megoldódott a rejtély :)

“Tipikus amerika” No. 2: bizonyára mindenki látott már olyan filmet vagy dokumentum filmet vagy akármit, amikor megszólal a zene és mindenki elkezdi ugyanazt táncolni. Nem rég rá kellett jönnöm, hogy ez nem csak film, hanem maga a valóság. Többnyire country zenéhez kötődve léteznek ezek az amerikai standard táncok. Egyik este elmentünk egy bárba, és hihetetlen volt a látvány. Épp aktuális slágerekre egyszerre táncolt a jónép. Hol párokban hol egyedül, de mindig mindenki tudta mikor hova hogyan kell lépni. Hihetetlen. Az egészet az tette még szebbé, hogy mindez egy melegbárban történt. Szerencsére találtam róla videót, íme:
http://www.youtube.com/watch?v=g9NZBqViDoY&feature=related

“Tipikus amerika” No. 3: Július 4. Azt hittem más lesz. A város kihalt volt, mindenki egyetlen egy helyre ment, épp ezért ott hatalmas tömeg volt. Sok gyorskajastand, valahol a távolban (tömeg miatt megközelíthetetlenül messze) koncert, majd tüzijáték… Augusztus 20 jobb. Meg előző nap volt máshol komolyzenei koncert majd tüzijáték, az is jobb volt. Szóval július 4 nem klassz, semmi extra. Viszont aznap döbbentem rá hogy minden amerikai hazafi rendelkezik kampingszékkel… Már előző nap is láttam sokat, meg aztán a helyi Millenárison… Szerintem minden normális háztartásban van…

Végezetül pedig bejelentem hogy visszavonom az amerikai ételekkel szembeni negatív kijelentéseimet, vagyis inkább helyesbítek: a feketék tudnak nagggggggyon finomakat főzni. Attila egyik felettese most töltötte be az 50-t, így volt egy kisebb szülinap ebéd náluk, ahol ott volt az egész rokonság, mindenki fekete, többségük nem kis darab, mindenféle korosztályból. És volt rengetek általuk készített étel, húúúúúúúúúúúú, nagggggggggyon jók voltak! Pulykasaláta és valamilyen barbecue hús volt a favoritom, de a csirkés sajtos brokkolis tészta is eszméletlenül finom volt. És ez csak a töredéke a felhozatalnak :)

Szóval így hirtelen ennyit.

Azt hiszem hogy a havi 1 bejegyzés az ami nekem működik, jobb sokat írni egyszerre, szerintem… Olvasni is érdekesebb, remélem :)

Üdv Mindenkinek!

u.i.: HIÁNYOZNAK A FESZTIVÁLOK, TESSÉK MULATNI HELYETTEM IS!!!

Kedves Köz!

Elnézést hogy így eltűntem. Ennek leginkább két oka van (azon túl hogy 2 hétig laptop nélkül voltam) egyrészt mivel heti hat napot dolgozom, nem igen volt időm. Másrészt nem igazán történt érdembeni változás az életemben. Reggel felkelek, elmegyek munkába, hazajövök, eszünk és filmet nézünk. És ez hetente hatszor. A hetedik nap pedig ugyanez csak munka nélkül  :)

Mondjuk az elmúlt egy hónapban is tettem néhány újabb felfedezést, mintpéldául itt sokkal rosszabb a tömegközlekedés mint otthon. A probléma ott kezdődik, hogy a buszmegállókban nincs kint semmilyen menetrend, csak a busz száma (küllönleges esetben az is hány percenként jön),rosszabb esetben buszmegálló sincs… Amikor a másik boltunkba kell mennem dolgozni ott pl nincs megálló, így ha új a buszsöfőr szólni kell neki hogy álljon meg (képet lásd facebookon) Néha pedig a megállóban cserélnek buszvezetőt… Ja, és az interneten elérhető menetrend sem tartalmazza az összes megállót, csak minden ötödiket… de mindegy is, hiszen a busz úgysem jön időben… A metró pedig még borzasztóbb… nem vagyok egy finnyás típus, de itt még én sem fogom meg a kapaszkodót…

Másik érdekesség, hogy mindenki köpköd… hihetetlen… nemtől, kortól, anyagi helyzettől függetlenül…

Az utolsó, engem felettébb bosszantó tény, hogy itt az embereknek az esti kikapcsolódás azt jelenti, hogy 10 körül isznak valakinél valamit, majd 11re elmennek valahova, berúgnak és 2kor irány haza, mert minden bezár… 1: miért kezdik ilyen későn? 2: miért cél a berúgás? 3: miért zár be minden 2kor?  Szóval az otthon megszokott késő délután kezdődő, hajnalig tartó, helyváltoztatgatós, beszélgetős este itt elképzelhetetlen… Legalábbis most még. Lehet hogy csak partner kell hozzá, meg megfelelő helyek, egyenlőre egyikről sem tudok.

Persze a helyi alkoholfogyasztással nem ez az egyetlen bajom… Mi az hogy nem lehet közterületen inni? Sőt, ha van nálad alkohol (csakis bontatlan…) azt is el kell rejtened… Hihetetlen. Ja, és supermarketben nem lehet alkoholt venni… néhány kisboltban talán van sör… És ha mindez nem lenne elég, itt csak és kizárólag egy fajta „alkoholbolt” van, azt hiszem az államé… no comment… De állítólag 10 éve vasárnaponként sehol nem lehetet alkoholt venni… Ne tessék félreérteni, nem vagyok alkoholista, nincsenek alkoholproblémáim, de azért fura hogy ennyire megnehezítik az alkoholfogasztást, míg pl semmi bajuk nincs a génkezelt zöldségekkel, gyorskajákkal és a halízű csirkével…

De mondjuk azt hiszem a fentiekben le is írtam mindent ami rossz. És még egy apróság, életem első amerikai zselemorzsavásárlása sem volt egyszerű, mert egyrészt másképp néz ki mint otthon, másrészt iszonyat sokféle van… de megküzdöttem vele… sok minden más itt, még szoknom kell, meg elfogadnom :)

Viszont ami jó: süt a nap és 30 fok van, szép a város, kedvesek az emberek. És van kínai negyed, amiben van olcsó pékség, amiben vannnak jó sütik :)

És van South street, errefele dolgozom. Van a belváros, és van a South street. A belvárosban szórakozik (és vásárol) a fehér amerikai közép illetve felsőosztály, a South streeten pedig mindenki más. Hétvégente olyan az egész mint egy fesztivál, mindenféle emberek, zene, reggeli szeméthegy, kocsmák, késő estig nyitvatartó boltok. Pezseg az egész, nagyon szeretem.

…

A sok általánosság után egy kicsit rólam is, hiszen ez az én blogom vagy mi :)

Az elmúlt hónap fontosabb eseményei röviden:

Volt szülinapom, megkaptam a diplomám, új szomszédaink lettek, kitört a nyár, fejlődött az angolom, levágtam a hajam (kétszer), meg lett a Pennsylvania ID-m, vidékre is eljárok dolgozni, heti kb 40 órát dolgozom, hat napra szétosztva

Kicsit bővebben (már amit érdemes):

Vidéken, vagyis inkább a külvárosban (értelmezés kérdése) is van egy bolt ahova hetente néhányszor eljárok dolgozni. Értelmét nem igen látom,hogy miért, mert van ott egy fix ember és bőven nincs szükség egy másodikra is, de hiába amit a főnök mond az úgy is van. Lassan meg kell szoknom hogy ne akarjam itt megérteni a dolgokat, felejtsem el azt a kérdést hogy „miért?”. Sebaj, egyszer azt is ki kell próbálni hogy milyen biorobotnak lenni. Nem mellesleg közben sokmindent megtudok a szivarokról, fejlődik az angolom és mindenféle érdekes emberrel találkozom. Feltéve ha a South streeten dolgozom. Például itt az ember belebotlik a turistákba. Az amerikai túrista azért mókás, mert kezdem megérteni a mindenféle államokkal kapcsolatos sztereotípiákat. És mókás hogy itt szinte mindenki családostul nyaral: papa+mama+gyerek(ek)+gyerek(ek) barátja vagy barátnője… a gyerekek életkora a 0-tól kb 40-ig terjed… A külföldiek meg azért mókásak mert úgy jönnek be a boltba mint egy múzeumba, és hűde boldogak amikor megszólalok az ő nyelvükön (mármint ha német, esetleg francia az illető) Magyarokkal még nem találkoztam, viszont 20 vevőből  6 volt már Budapesten és 2-nek volt már magyar barátnője és 1 legalább köszönni vagy káromkodni tud magyarul…

A törzsvásárlók többsége 30 fölötti férfi. Van mondjuk egy nő is, aki igaz csak cigit vásárol mindig, és mindig 1 dollárosokkal fizet. Egyszer megkérdeztem hogy miért, a válasz egyszerű: „táncosnőként” dolgozik :D Amúgy munka közben tényleg bárkivel bármiről lehet beszélgetni, nagyon élvezem. Főleg hogy mindenféle emberek járnak hozzánk: rendőrök, mentősök, tűzoltók, nyugdíjasok, szerelők, üzletemberek, ügyvédek, transzfesztiták, stb. Feketék, fehérek, gazdagok, szegények, normálisak és őrültek, van itt minden :)

Múltkor bejött egy fekete srác, hogy most költözött a szomszédba és kölcsönkérne egy csavarhúzót. Adtunk. Majd a munkatársam lelkesen mondta nekem hogy ő XY. Megkérdeztem, hogy ki ő, miért kéne ismerni? Hát ő egy híres hátvéd vagy mi. Mondom, oké, de hol? Hát az Eagles-ben. Mondom, jó, jó, de milyen sportág? A válasz amarikai foci… hiába, lány vagyok és még csak nem is idevalósi… van még mit tanulnom :)

Bár számomra a legmeghatározóbb alak eddig Tyler a Harcosok klubjából… Aki látta a filmet bizonyára emlékszik Brad Pitt karakterére… a hasonlóság kisérteties volt, színes hawai ing, melírozott szőke haj, napszemcsi, piros rúzsnyom az arcon és bónuszként a piros rúzs tulajdonosa, aki nem kicsit hasonlított a film hölgy szereplőjére… No és a stílus… huhh… komolyan mintha a filmben lettem volna, 5 percig röhögtem miután kimentek :D

Nemsokára lesz majd saját laptopom, akkor igyekszem majd gyakrabban jelentkezni, és amennyiben van rá igény, akkor megosztom majd a fentiekhez hasonló mindennapi kis apró történéseket :)

Addig is minden jót mindenkinek!

Hol is kezdjem…. Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy lány, aki… 

Szóval mint említettem, mindenfelé tekeregtem a városban, és ahol láttam hogy “hiring” vagy “help wanted” bementem, jelentkeytem. Egyszer csak kíváncsiságból letértem az előre betervezett útvonalamról és belebotlottam egy szivarboltba, ás láss csodát, épp ő náluk is lehetett jelentkezni. Ott kellett kitölteni egy jelentkezési lapot, az önéletrajzmat ott sem hagytam. A jelentkezési lapom meg eléggé hiányos volt, hiszen nincs itteni munkatapasztalatom, vagy itteni ismerős akit 5 évnél régebb óta ismerek és nem a rokonom…

Nem tudom miért (vagyis már sejtem) visszahívtak interjúra.

így (elnézést, nem tudok nagy í-t írni…) pénteken elmentem életem első itteni állásinterjújára. Egy szivar boltba. Délután 1re mentem, a főnök késett egy kicsit, addig beszélgettem az ott dolgozókkal, akik közül nem mellesleg az egyik egy orosz pasas volt, tipikusan nem amerikai mentalitással :) A főnökről meg kiderült hogy izraeli, mondjuk erre az ajtófélfákon lógó hamsákból is rájöhettem volna :) Egy órán át sikerült beszélgetnem vele. Röviden a lényeg: kifejtette, hogy sokkal jobban szeret európaiakat alkalmazni, meg tudja hogy én idevaló lennék, meg jól menne, meg jól érezném magam, de… DE… de ő hosszútávra kerese munkaerőt, mert ez nem csak egy munka, hanem egy szakma… fél attól hogy hónapokig okít engem a szivarokról, aztán eltűnök, mert hazamegyek a honvágy miatt, vagy csak továbbállok akárhová…

Minden aggodalma ellenére vasárnap felhívott hogy úgy döntött, hogy felvesz. Az első hetem alatt nem lesz itt (Dominikára ment, ott van a cég saját szivargyára).

Már két napon túl vagyok, a 4 munkatársból 3-mal megismerkedtem.

Sam: ő az üzletvezető, 23 éves, szarkasztikus humora van, 8 éves kora óta dohányzik, korához képest érett srác, első hetemen ő az aki tanítgat

Miles: 25 éves, kicsit fura srác, mondhatni kölyök, Sammal folyamatosan ugratják egymást, kaptam tőle fagyit

Dimitrij: idősebb (nem tudom mennyire, mindenesetre már ősz), orosz, nagyon jól beszél angolul, de az akcentusa még mindig meg van, de imádom az orosz akcentust :) Szerintem ő a szivarbolti eladók ideája, annak ellenére hogy magánemberként zárkózott és nem kedveli az embereket, minden vevő imádja és mindenkinek bármit képes eladni :)

Norman: ő a helyi hajléktalan, a south street-i viking, középkorú fekete pasas, akinek van egy szarvacskás vikingsisakja…

törzsvendégek: 40-en túli elegánsan felöltözött pasasok, lassan nekik is tudnom kell majd a nevüket :)

A munkám: kassza, címkézés, törölgetés, csomagolás… eddig 2X5 órát töltöttem bent, de nem kell beleszakadni a munkába, sőt… nem túl nagy a forgalom, így nagyon kellemes a munkatempó :)

Remélem sokáig maradok :)

Majd ha elkezdtem betanulni újra jelentkzem!

Igen, végre, megkaptam :)

Mostmár minden hivatalos papír (ez, zöldkártya, stb.) itt van mellettem :)

Ennek örömére már hétfőn neki kezdtem a munkakeresésnek. Első körben nincsnenek nagyratörő vágyaim, lényegében bárminek örülök. Leginkább olyan munkát szeretnék hogy emberek közt vagyok, addig is fejlődik az angolom. így hát leginkább valami bolti eladós, esetleg kávézós dolog jöhet szóba, a vezető igazgatói állás még várat magára…

Kétféle módszerrel próbálkoztam:

ONLINE

jajjj, utálom, szörnyű…

Sajnos egy online jelentkezés nem abból áll hogy kedves kis levélkével elküldöd az önéletrajzod. Első kísérletem egy nagyobb könyves bolt volt, online lehet jelentkezni, csudiklassz… gondoltam naívan. Aztán az ember elkezdi kitölteni, neve, címe, stb. Aztán bonyolodik a dolog, mert pl az iskolánál a megadott rublikákba igen nehéz bepaszírozni a magyar iskolát… főleg ha még egy államot is ki kell választani… Mindez csak fokozódik amikor referenciát kérnek… magyar telefonszám a formátuma miatt nem jó… Sebaj, személyes ismerőst is megadhatsz, akit minimum 5 éve ismersz és nem hozzátartozó (az elérhetőségnél megint csak amerikai számot tudsz megadni)… Lényeg hogy több mint 1 óra szenvedés után lassan a végére érsz… vagyis mégsem, mert még vár rád egy 120 (van ahol 240 volt) kérdésből álló pszichológiai teszt… jajjjj….

A második már gyorsabban ment, de idegtépő, hogy ugyanazokat kérdezik (a teszt is ugyanaz kb), mondjuk van ahol 10perces IQ teszt is volt… egészen üdítően hatott…

HIRING

A másik módszer amikor az ember magához veszi a kinyomtatott önéletrajzot és nekiindul a városnak… csak mászkál mászkál és keresi a “hiring”  és “help wanted” táblákat. Nagyságrendileg mára már minden forgalmasabb utcának mindkét oldalát végigjártam. Kb 12 ilyen táblát láttam. Eléggé gyér… A 12ből meg kb 5-6 olyan van ahová szívesen mennék.

Viszont volt ma öröm, mert holnapra visszahívtak az egyik favorit helyre. Egyenlőre titok, majd beszámolok, addig is minden pozitív energiának örülök :)

(sajnos csak hétfőn tudok majd írni, mert Attila hétvégén megy dolgozni, laptoppal együtt….)

Amúgy ennek a mászkálós módszernek van egy hatalmas előnye, az ember megismeri a várost. Nagyon élveztem, főleg hogy csudaszép idővolt végig. Kellemest a hasznossal, mindenkinek ajánlom :)

Szóval beindult a saját kis életkém, kezdek önállósodni, végre Attilának nem kell fogni a kis kezecském, egyedül kerestem (találtam :)) munkát, öröm és boldogság :D

Annyival sokkal jobb most, mint pár hete :)

Először is ígértem hogy beszámolok a költözésről:

Már említettem, hogy Attila raktára nagyon közel van (volt) hozzánk, ez konkrétan 3 perc sétát jelent, bútorral talán 5 perc… Érdekes volt úgy belekezdeni, hogy nem tudtuk hogy mi minden lesz a raktárban. Összesen három fős rakodóbrigáddal rendelkeztünk Attila, Matt (egy kedves ismerős, akinek mégegyer köszönöm, bár úgysem olvassa és ha olvasná sem értené…) no és a harmadik én voltam, szóval akár 2,5 emberről is beszélhetnénk. Meg volt egy beugró ember, Tracy, neki is köszi.

Nekiestünk, verőfényes napsütésben. Igazából nagyon gyorsak voltunk, 3 óra alatt végeztünk. Dobozok befértek a kocsiba, a nagyobb bútorokat meg átcipeltük. Mókás amikor két fiú egy matraccal (duplaágyhoz való) a két lány meg az ágykerettel ballag az út közepén… A házban volt teherlift, szóval két fordulóval fenn is volt minden :)

Teherlift… pont mint a filmekben… nincs ajtó csak rács és egy fogantyúval működik gombok helyett…

De az igazi feladat ezután jött, vajon mit rejtenek a dobozok… Attila évekkel ezelőtt zárta el őket… Pont olyan volt mint Karácsonykor… Találtunk mindent, hasznos (pl kávédaráló???) és haszontalan (pl: paróka…) dolgokat, a görkorcsolya nem tudom melyik kategória… Meg persze a haszontalan kategóriának van a bizarr alkategóriája… egy fog… egy emberi fog került elő a dobozokból… ne kérdezzetek, nem az enyém…

És ha már lakás:

SZOMSZÉDOK

Kiderült hogy Attila ismer valakit a felettünk lévő szintről, így egyik este átmentünk szomszédolni. Meleg srác és egy lány laknak együtt. Kedvesek. De a lány azt hiszem megtestesíti a szőke amerikai sztereotípiámat, de ettől még kedves :) De nem csak négyen voltunk ám, átjött még 3 szomszéd, akik szintén a hatodikon laknak. Heterok, ezt fontos kihangsúlyozni, mert a házban lakók többsége meleg, szóval ők különlegességnek számítanak itt… Az este végén átnéztünk hozzájuk is…. tyűűűűűű, hát ezek a fiúk tudnak élni. A nappaliban volt csocsó és biliárdasztal, bárbult, sőőőőt még egy táncos rúd is vagy mi a neve (mi a neve? valaki tudja?)… no comment, de várom már mikor lesz náluk házibuli :)

Azt hiszem ezennel kimerítettem a lakás témát, még mindig nagyon jó itt lakni, a belváros közepe 15 perc séta, és a legtávolabbi hely ahova még érdemes elmenni 3ö perc séta…. biciklivel még jobb lesz :)

lettek feltöltve facebookra :)

Igen, végre, van új otthonunk :D

Már hetek óta keresgéltünk. Eddig azért nem számoltam be róla mert nem akartam elkiabálni. A lakáskeresgélés néhány mozzanatáról már meséltem régebben. Találtunk egyet amivel már meg voltunk elégedve. Majdnem biztosak voltunk benne, hogy jobbat nem találhatunk. Ez az egyetemi városrészben (belváros bicikli távolságra) lett volna. Igen, volna… Mert kiváncsiságból rákerestünk, és találtunk valamit, ami képek alapján nem volt tül meggyőző, de adtunk neki egy esélyt…

Eljöttünk megnézni, előszüri egy szimpatikus hölgy (aki mondjuk elég férfias, messziről annak is nézett ki…) várt minket hogy megmutassa a lakást, ami nem mellesleg mondhatni a belvárosban van. Ezt úgy kell érteni, hogy lényegében minden fontos hely sétatávolságban van. Sőőőőt, a helyi piac szinte a szomszédban van (ami nem mellesleg az Ikea után a második hely ahova mehetek ha honvágyam van), meg a kínai negyed is mellettünk van :)

A ház kívülről nem túl bizalomgerjesztő, mert egy régi ipari épület lett lakóházzá alakítva. A lakás szerelem első látásra… Attilának is meg nekem is. Két hálószoba + nappali és konyha egyben. Az egész egy hosszúkás lakás, aminek a középső része kicsit magasabban van, tehát lépcsőnk is van. Ez egész praktikus, mert lehet hova ülni amíg nincs a nappaliban bútor :) A lakás abszolut felszerelt, van itt minden, mosogatógép, mosógép, szárító (ez utóbbi kettő nagy öröm, mert minden másik lakásban házanként közös mosókonyha volt) Ami nekem a legeslegjobban tetszett, hogy a nappaliban hatalmas faltól falig ablak van, és nagyon jó rálátás a városra, felhőkarcolókra, hangulatos nonstop kifelebámulni :) A fürdőben hatalmas zuhanyzó és két mosdókagyló, pont ideális nekünk ;) Egyetlen hátránya van, hogy az egyik hálónak nincs ablak, bár ez egy üvegajtóval megoldható. Azóta arra is rájöttünk hogy a hangszigetelés nem a legjobb, de még így is csudiklassz minden. Ráadásul az egész beleesik abba az árkategóriába amiben keresgéltünk.

Képeket majd rakok fel facebookra.

Node a fentiek mellett még sokmindent kell ám tudni erről a helyről. Előszöris szinte csak fiatalok laknak itt, és eddig bárkit láttunk mindenki szimpatikus volt :) Mi az ötödiken lakunk, és a szint egyik felén egy állítólag híres festő műterme van, aki állítólag szokott néha partikat rendezni, ahol a szomszédokat is szívesen látja… állítólag…

Viszont ami tény: pont a mi szintünkön van egy kis terasz, egy kis grillsütővel. Pont a mi szintünkön most építenek ki egy konditermet a ház lakóinak. És a ház alagsorában meg nemsokára színház nyílik. Mi más kellhet még? Ezek voltak azok a dolgok, amiknél már biztosak voltunk hogy itt a helyünk.

No és a pont az i-re: Attila raktára ahol a holmiait tárolja évek óta másfél utcányira van… költözésről is írok majd, ez nem kis előny volt akkor :)

És a második pont az i-re: mikor megkérdezték hova valósiak vagyunk, nem az volt a reakció, hogy az meg hol van… Kiderült hogy a takarítónő és a férje, aki meg a helyi karbantartó magyarok… no comment… Azóta találkoztunk velük, szimpatikusak. Attila évek óta van itt és eddig csak egyszer találkozott magyarral, szóval mondhatni erre igen kicsi esély volt. 

Szóval azt hiszem ennél jobbat nem is kívánhattunk volna, sőt, szerintem nem is számítottunk ilyen jóra :)

Hihetetlen hogy egyedül is el tudok jutni bárhová, amióta elköltöztünk nagyságrendekkel sokkalsokkal jobban érezzük magunkat. Saját otthon, függetlenség, mindezt ráadásul egy olyan lakásban amit elképzelnni sem tudtunk volna… hihetetlen :)

Múlt szombaton New Yorkban jártam. Szavazni voltam :) Kocsival mentünk és viszonylag hamar, alig több mint 2 óra alatt odaértünk.

Nem is tudom hol kezdjem, végülis nem sokat láttam belőle. Alig fél napot voltunk ott, és akkor is csak Manhattenben mászkáltunk. Valóban folyamatosan nyüzsög az egész. Hihetetlen ember tömeg árad mindenfele. Minden bolt olyan zsúfolt mint otthon Karácsony előtt… itt ez a természetes…

Pont aznap volt a nemzetközi párnacsatanap, nem tudom otthon milyen volt, itt mindenesetre órákkal kezdés után még mindig püfölték egymást párnákkal az emberek…

Összességében érdekes élmény volt, nyilván ez csak egy első benyomás… mindenesetre egyelőre csak annyi jött le hogy egy hatalmas nagy nyüzsgő hangyaboly az egész… ha az ember bulizni vágyik valószínűleg tökéletes, de napközben számomra élhetetlen. Mindenki eltapos mindenkit, mondjuk legalább nem veszik zokon ha te lépsz másra… És persze drága, minden drágább, még a McDonald’s is :)

fotók hamarosan Facebookon

Többek között ezért sem írtam sokáig…

Most is már késő van, de röviden a lényeg: ELKÖLTÖZTÜNK :)

ígérem írok többetn amint lesz időm, és igyekszem mihamarabb képeket is feltölteni a lakásról, amit nagyon szeretünk (két szoba, közel a városhoz, mindenféle extrákkal :))